Miért nem sikerül? 5+1 lehetőség arra, hogy elkerüld a work-life balance buktatóit!

Min változtathatsz az élhető munka-magánélet egyensúly érdekében?

1.    Szelektáld ki a kalapkészletedet! – Lehetetlen megvalósítani egy kényelmesebb work-life balance-t, ha túl sok szerepben próbálsz megfelelni

Amikor valami nemszeretem kötelesség teljesítése előtt állsz megszólal egy hang a fejedben: “ezt meg kell csinálnom, akár tetszik, akár nem”, “ennek muszáj meglennie”?
Elgondolkodtál már komolyan azon, hogy a “kell”-t és “muszáj”-t tartalmazó gondolataidat ki súgja? Ezek valóban a te igényeidet tükrözik? Mert ha igen, akkor talán nem lenne olyan nehéz rávenni magadat a kivitelezésükre, és több megelégedést éreznél, amikor megtetted őket!
Lehet, hogy inkább a környezetedből érkező elvárásoknak próbálsz így megfelelni, de ez nem szolgálja a boldogságodat? Ideje kiszelektálnod, hogy a “kötelességeid” közül melyeket tudsz szívesen elvégezni, úgy, hogy legalább annyi pozitív élmény származzék belőlük, mint amennyi energiát lehúznak rólad, és melyek azok, amik energia feketelyukak... Olyan dolgok, amiket inkább mások kényszerítenek rád, de nem hoznak vissza annyit a konyhára, hogy valóban érdemes legyen megtenned őket.
Csökkenteni fogja az időzavart, add le azokat a szerepeket, amiket mások ruháznak rád, szelektáld ki, mint egy kalapkészletet.
Gondold végig minden egyes darabnál: te választottad ki ezt a kalapot, vagy valaki más sózta rád?
Válj meg azoktól, amik nem illenek hozzád 100%-ban, nem fejeznek ki téged, és a hordásuk felesleges teendőkkel terhel meg.

Életünkben számos szerepben kell megfelelnünk: feleségként/férjként, szülőként, gyermekként, alkalmazottként/vállalkozóként/tanulóként, stb., nem beszélve az ezeken belül lehetséges alszerepekről.

Gyakorlat: írd össze, hogy egyszerre hány minőségben próbálsz megfelelni, hány kalapot viselsz az egyes életterületeiden!

1. test/egészség:

2. teljesítmény/anyagiak:

3. kapcsolat/párkapcsolat:

4. értelem/értékek:

Egy ember optimálisan maximum hét szerepben tud hatékonyan mozogni! Ellehetetleníti az időbeosztásodat, és kiégéshez vezethet, ha ennél többel próbálkozol. Ha csak azért vagy a Szülői Munkaközösség tagja, mert attól tartasz, hogy mások csak akkor tartanak elég jó anyának, ha ezt a posztot is viszed, vizsgáld felül ezt az elképzelésedet! A saját megítélésed számítson jobban, mint mások véleménye: engedd el azokat a kalapjaidat, amiket nem csinálsz jó szívvel!

Az élet egyetlen színpadán sem fog főszerepet játszani, és sok területen csak statiszta lesz az, aki túl sok szerepet próbál alakítani egyszerre.

2.    A tranzakció analízis által leírt “életprogramok” erősen determinálják a munka-magánélet egyensúlyhoz való általános viszonyulásod

Vannak olyan elvárások is, amelyeket neveltetésünk során szívunk magunkba, és olyan hosszú ideje hordozunk, olyan mértékben magunkévá tehetünk, hogy nagyon nehéz elkülöníteni őket a saját igényeinktől. A tranzakcióanalízis pszichológiai irányzata írta le először ezeket a “programokat”, amik egy életen át meghatározhatják az egyén viselkedését, és családokon belül generációról generációra öröklődhetnek.

Ha gyermekkorodban valamelyik szülőd, vagy más családtagod folyton türelmetlen, és mindig siettet téged, kialakulhat benned magadról az a kép, hogy te túl lassú vagy, fel kell gyorsulnod (hogy megfelelj az általad szeretett személy(ek) elvárásainak. ) Így alakulhat ki valakiben szinte detektálhatatlan módon a “Siess!” életprogram, egy “hang”, amit szinte a magadévá tettél, és folyton kapkodásra, túlteljesítésre, önmagad hajszolására késztet.

Ehhez hasonlóan a “légy tökéletes” program létrejöhet egy kisgyerekben, akivel szemben a környezete túl magas elvárásokat támaszt, így úgy érzi, hogy csak akkor felel meg, és akkor érdemes a szeretetre, ha tökéletesen teljesít, úgymond mindig önmagán felül. Ez felnőttként túlzott perfekcionizmust eredményezhet, ami többféle módon jelentkezhet. Bizonyos feladatok kapcsán ez a valaki túl nagy stresszt élhet meg, és jellemzően több energiát fektet a kivitelezésükbe, mint indokolt, ezzel túl sok időt elvéve magától. Az ilyen beállítódású ember hajlamos a napjába is több feladatot beprogramozni, mint amennyi reálisan elvégezhető, hiszen az alapdiszpozíciója az, hogy többet és jobban kell teljesítenie, mint amire kényelmesen képes. Így a kiégés is könnyebben eléri.

A kalapkészleted szelektálásánál szentelj figyelmet azoknak a szerepeknek is, amelyeknek a  viselésére valamilyen a családodból magaddal hozott elvárás késztet, ami azonban nem egyezik meg a te saját igényeiddel! Ezt szem előtt tartva jóval könnyebben közelíthetsz majd egy elfogadható work-life balance felé.

3.    Ne engedj a nyájhatásnak, légy te a vezérgnú az életedben! Küzdeni fogsz a work-life balance beállításával, ha mások elképzelései túlságosan meghatározzák az életviteled

“Menjél, fiam, ülj le végre az asztalhoz! A többiek már mind rég esznek! Nézd, Pistike milyen rendesen ül. Ki eszik a legszebben?”

Egész kis gyerekkorunktól azt hallgatjuk, hogy mások – hozzánk képest – milyen szépen csinálnak olyan dolgokat, amiket mi nem akarunk csinálni. A környezetünk – családtagjaink, nevelőink, ismerős és ismeretlen egyaránt – azzal próbál rávenni minket, hogy az elvárásnak megfelelően viselkedjünk, hogy azokra mutogat, akik már azt csinálják, “amit kell”. Szerintük. És ez az elv működik! Bölcsödék, óvodák és iskolák százezrei bizonyítják nap mint nap, hogy jól befolyásolhatóak vagyunk ezzel a módszerrel. A legtöbben engedünk a tömeghatásnak, és azt csináljuk, amit a többiek, még ha ez nem is van a tetszésünkre, vagy azt se értjük miért kell. Gyermekünk az oviban megeszi azt az ételt, amit otthon a falra ken.

Megszámlálhatatlan mennyiségű kísérlet és pszichológiai kutatás támasztja alá, hogy felnőttként is mennyire nehéz elvonatkoztatnunk mások magatartásától és önálló, független döntést hoznunk. A klasszikus példa: két ismeretlen étkezőhely között kellett választania kísérleti alanyoknak, úgy, hogy az egyiknél nem volt senki, a másik előtt viszont már sorban álltak. Az emberek nagy többsége ahhoz állt, ahol már várakoztak mások. Így a két teljesen azonos minőségű ételt felszolgáló létesítmény közül az egyik előtt kígyózó sor alakult ki, a másikba pedig nem ment senki, és ennek semmi köze nem volt a kiszolgálás minőségéhez. Minden résztvevő csupán az alapján hozott döntést, hogy előtte valaki más hogy döntött.

Ennek fényében nem meglepő, hogy az emberek többsége hajlamos azért csinálni dolgokat, mert az emberek többsége azt teszi. Anélkül, hogy felülvizsgálná, hogy ez mennyire egyezik az ő érdekeivel, és amit a többség csinál, az egyáltalán jó-e.

Azért vállalsz el közel-teljesíthetetlen határidőket, mert attól tartasz, hogy ha nem teszed, akkor valaki más kapja meg a munkát, aki még gyorsabb teljesítést ígért?

Nem mersz visszautasítani egyetlen megbízást sem, mert attól félsz, legközelebb nem téged keresnek meg?

Te sem próbálsz több pénzt kérni a munkádért, mert “mindenki” alacsonyabb áron dolgozik, és azt feltételezed, ha emelnél, akkor téged nem választana senki?

Ha mindenki mindig azt csinálná, amit mindenki csinál, akkor soha semmi nem változna az életben, és nem menne a világ előbbre! Nem kell ugyanazt tenned, mint a többiek, lényegesen jobb, ha meghatározod mi a jó neked, hogy tudsz optimálisan dolgozni, és az erősségeiddel próbálsz kiemelkedni a tömegből. Ezeken az alapokon lényegesen könnyebb lesz felépíteni egy megfelelő time-managment-et.

Vizsgáld felül, hogy amerre a nyáj tart, az valóban jó irány-e. Csak akkor tarts a többiekkel. Ha neked másra van szükséged, határozd meg a saját irányod, és arra indulj el. Legyél te a vezérgnú, legalább a saját életedben! Még az is lehet, hogy ez az új irány megtetszik másoknak is, és téged kezdenek el követni a többiek!

4. Ne add meg magad a “szokásosnak”, a ”már megint van valaminek”! (Még akkor se, ha ez időnként vagy átmenetileg magánéleti vagy munkahelyi konfliktusokat is eredményezhet.)  Egyezkedj addig, amíg megvan a win-win! Ez alapvetően átformálhatja az életviteled és hozzásegít egy jobb work-life balance-hez.

Több hetes tologatás után végre beütemeztél magadnak a hétre egy thai masszázst/egy találkozót egy rég nem látott barátoddal/egy mozit például?

+ sikerült még nem lemondanod (mint az előző héten) valami “fontosabb” kötelesség miatt, amit nem lehetett máskorra rakni?

Már éppen kezdenél büszke lenni magadra, amikor rádöbbensz, hogy a féléves szülői értekezletet elfelejtetted rögzíteni a naptáradba, és pontosan arra az időpontra esik?

Na most mit teszel?

Megkéred a partnered, hogy menjen el ő? Benyeled a rosszalló pillantást, ami feltételezésed szerint azt fejezi ki, hogy “egy jó anyuka/apuka a gyermekét helyezi első helyre és nem thaimasszíroztatja magát a szülői értekezlet helyett”!! Vaagy: ennél valószínűbb, hogy magadban felsóhajtva megadod magad a “sorsnak” és annak, hogy “már megint a szokásos forgatókönyv” zajlott le: mindig kell, hogy legyen valami, ami miatt nem jut időd magadra... Majd ismét lemondod a programod, és elmész a szülőire, hiszen te magad is úgy gondolod, hogy a jó szülőnek fontosabb a gyermeke jólléte, mint a sajátja...

Amikor felismered az ismétlődő problémahelyzetet, az az a pont, ahol meg kell erősítened magad: itt szoktad bukni a work-life balance-t, de MOST lesz az, hogy nem követed el ugyanazt a hibát, és valami mást fogsz csinálni!

Biztos könnyebb lenne visszaesni a lemondás rutinjába, és lássuk be gondolkodni fárasztó... ;) Ellenben megéri! Futtasd magadban addig a variációs lehetőségeket, amíg sikerül találnod egy olyan megoldást, hogy ne kelljen feladnod a saját elképzelésedet, és a többiek se legyenek megrövidítve. Egyezkedj hatékonyan másokkal, és magaddal is (!) pontosan addig, amíg létre nem jön valamiféle win-win helyzet a te igényeid és a többieké között. Vagy a “kötelesség” és a szabadidő között. Vagy a te sokféle igényed között...

Szerencsére a dolgok amúgy sem olyan fekete-fehérek, hogy választanod kéne: vagy neki jó, vagy neked, vagy a kötelességnek engedsz, vagy jól érzed magad. Az esetek többségében a kettő nem zárja ki egymást, sőt, még az is lehet, hogy az, ami neked jobb, az a másiknak is jobb. Vagy az, hogy neked jobb az a többieknek is jobb, különösen ha a szeretteidről van szó, akik szeretnek téged, és jó érzéssel tölti el őket, ha boldogabbnak/elégedettebbnek látnak.

Minden megoldás a fenti és egyéb helyzetekre jó lehet. Ha az előző 8-10 szülőin már képviseltetted magad, elképzelhető, hogy megengeded magadnak, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül átadd magad egy kis kényeztetésnek. A párod lehet, hogy némi puffogás után rááll, hogy elmenjen a szülőire, különösen, ha ő még egyszer sem volt. Még az is lehet, hogy nem bánja meg, hogy megismeri jobban a tanárokat és a többi szülőt, és ez így helyes, hiszen két szülője van annak a gyereknek. És persze az is teljesen rendben van, ha úgy értékeled, hogy ez egy stratégiailag fontos értekezlet, amin hasznos részt venned, ha utána  jó érzéssel tölt el, hogy odatetted magad a gyerek érdekében!

Csak az nincs rendben, ha lemondasz valamiről, amit szerettél volna, elmész a szülőire valamiféle (fals) kötelességtudatból, vagy mert félsz konfrontálódni a partnereddel... Majd utána nem tudod elhesegetni magadtól azt a gondolatot, hogy az életed egy taposómalom, amiben csak úgy tudsz körbeérni a teendőiddel, ha lemondasz (majdnem) minden örömedről, szabadidős programodról. Ne adj isten este tízkor még a konyhában állsz és mosogatsz félig könnybe lábadó szemmel, mert “valamikor, valakinek ezt is meg kell csinálnia.”

5. Tények vagy feltevések? Távolabb kerülsz az élhető munka-magánélet egyensúlytól, ha az időbeosztásod feltevésekre építed

A partnerednél biztosan kiverte volna a biztosítékot, ha megkéred rá, hogy ő menjen el a szülőire? Valóban azt gondolta volna, hogy rest anyuka/apuka vagy, ha most az egyszer kihagyod, vagy TE vagy az, aki azt gondolja, hogy ő azt gondolja....?

Még az se lehetetlen, hogy a párod nem bánta volna annyira, hogy részt vesz egy kicsit az iskolai életben, különösen, ha a nap végén egy frissebb és jó hangulatban lévő férj/feleség fogadta volna otthon, aki netalántán megjutalmazza őt a nap fáradalmaiért... ;)

Lehet, hogy ez egy sokkal kedvezőbb forgatókönyv lett volna az ő számára minthogy a te fád arckifejezésedet nézegesse, amint burn out üzemmódban dühösen és puffogva avagy csendesen és lemondóan mosogatsz. Gyermekednek is jó eséllyel nem egy mártír anyukára/apukára van szüksége, inkább egy olyanra, aki jól súlyoz a saját és a környezete igényei között és derűs, harmonikus otthont tud teremteni a számára.

Saját értékrendünk, gondolkodásunk olyan intenzíven él bennünk, hogy szinte lehetetlen tőle elvonatkoztatnunk. Másokba belelátjuk, belemagyarázzuk saját gondolatainkat, azt feltételezzük, hogy egy adott helyzetben ő ugyanúgy érez és gondol, mint mi tennénk, vagy legalábbis nagyon hasonlóan.

Ez egy olyan öntudatlan automatizmus, hogy az esetek többségében már a fáradtságot sem vesszük, hogy utánajárjunk: feltevéseink megfelelnek-e a valóságnak.

Hajlamosak vagyunk tényként kezelni dolgokat akkor is, ha korábbi tapasztalataink ezt mondatják velünk. Holott attól, hogy valami egyszer úgy volt, vagy akár többször is, nem biztos, hogy mindig úgy lesz.

Már több hete leegyeztettél egy megbeszélés-időpontot, azóta közbejött valami, ami miatt jobb lenne áttenni máskorra, de nem mersz változtatni az eredeti megállapodáson, mert az “tiszteletlenség”? Evidenciaként kezeled, hogy a másik fél rossz néven venné, vagy úgy értékelné, hogy neked nem elég fontos a munka? Pedig lehet, hogy azóta neki is változott a menetrendje, és neki is jobb lenne, ha újra egyeztetnétek, de ő sem meri felvetni a kérdést, mert ugyanazt feltételezi, amit te feltételezel!

Nem mered jelezni, hogy egy határidő számodra közel-teljesíthetetlenné vált, mert attól tartasz, hogy inkompetensnek néznek és az állásodat kockáztatod? Ki tudja, lehet, hogy az a határidő, ami téged szorít, az másoknak is ugyanolyan kényelmetlen, és ha felvetnéd a hosszabbítást, a többiek mélységes megkönnyebbüléssel fogadnák és te lennél a hiányzó hős, aki ez egyszer manifesztálódott amikor szükség volt rá!

Igényeinket pont elég körülményes egyeztetni másokéival, még akkor is, ha azok a valós helyzetet tükrözik. Pláne nehéz és nem is engedhetjük meg magunknak, hogy mások vélt álláspontjához már jóelőre alkalmazkodjunk.

Mindig járj utána, hogy az, akivel egyezkedsz valóban úgy gondolja-e, ahogy azt te felteszed róla. Ez segíteni fog egy hatékonyabb időmenedzsment kialakításában. Alkoss pontos fogalmat mind a helyzetről, mind a résztvevők érzéseiről, elképzeléseiről.

Semmilyen véleményt ne fogajd el tényként, mindig kérdezz, győződj meg te magad, kísérletezz, próbálkozz újra meg újra!

5+1: Csak azért is adj az életnek még ma a work-life balance-ben!

“Időnk soha nincs, kivéve, ha szakítunk magunknak.” Peter Rosegger

Az élet nagy dolgai kis dolgok összességéből állnak. Indulj el mikroszinten!

Hagyd a kiégést és a “nincs időm semmire” életérzést másra és gondold végig: mi az, amit meg tudsz tenni magadért, már ma, ami csak tőled függ és a mai napodat jobbá teszi?

Egy kicsit előbb hazaérni, és nem rátenni a napra a bevásárlást is, mert azt muszáj még ma? 2 perces zuhany helyett venni egy fürdőt? Valahogy előbb befejezni a napot, hogy legalább fél órára elővehess egy könyvet, amit féléve tologatsz magad előtt? TV helyett játszani a gyerekkel egy lefekvés előtti röptársasjátékot? Elhívni veletek játszóterezni egy rég elfelejtett barátodat? Kivételesen nem megadni magatokat a pároddal annak, hogy ez az este is úgy telik el, hogy túl fáradtak vagytok egymáshoz?

Valamit valósíts meg a magad számára,

nem holnap, hanem még ma!

Legyen időd

Legyen időd munkára,
az a siker ára.

Legyen időd gondolkodásra,
az az erő forrása.

Legyen időd játékra,
az az örök ifjúság titka.

Legyen időd olvasásra,
az a bölcsesség talpköve.

Legyen időd kedvességre,
az nyit kaput a boldogságra.

Legyen időd álmodozásra,
az vezet a csillagokhoz.

Legyen időd szeretni,
az a valódi életöröm.

Legyen időd nevetésre,
az a lélek muzsikája.

Legyen időd az élet élvezésére,
az a tetteid jutalma.

(Ír költemény)